3/2018. (II.21.) BM rendelet a közfeladatot ellátó szerveknél alkalmazható iratkezelési szoftverekkel szemben támasztott követelményekről

A napokban jelent meg és 2018. március 1-jén lép hatályba a közfeladatot ellátó szerveknél alkalmazható iratkezelési szoftverekkel szemben támasztott követelményekről szóló 3/2018 (II. 21.) BM rendelet. Az új jogszabályról beszélgettünk dr. Kissné dr. Szabó Krisztinával, a Belügyminisztérium Iratfelügyeleti Osztályának osztályvezetőjével, aki a jogszabályalkotás koordinációját végezte, emellett a téma előadója lesz az Infotér által szervezett március 7-i e-Közigazgatás konferencián.

 

3/2018. (II.21.) BM rendelet, az új “szoftverrendelet”

Az új jogszabály egy réginek nem mondható szabályozást, a 27/2014. (IV. 18.) KIM rendeletet helyez hatályon kívül megújítva az iratkezelési szoftverekkel szemben támasztott követelményeket. Miért volt szükség az új szabályokra?

Az elektronikus ügyintézést – akár kötelezően, akár önkéntesen – biztosító szervnek erre alkalmas informatikai rendszert kell működtetnie. E folyamat kulcsfontosságú eleme az iratkezelési szoftver. Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól 2015. évi CCXXII. törvény rendelkezéseinek való megfelelés azonban új követelményeket állít az iratkezelési szoftverek elé. Annak érdekében, hogy kapcsolódni tudjanak mind a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásokhoz, külső rendszerekhez, mind a szervezet belső szakrendszereihez, az iratkezelési szoftverek számára rendszerszemléletű követelmények meghatározására van szükség.

Ez a tartalom csak regisztrációval tekinthető meg.

Regisztráljon!

Amennyiben már regisztrált felhasználó, kérjük  jelentkezzen be.
A cikk további tartalma csak előfizetőink számára áll rendelkezésre. Kérem regisztráljon hogy meg tudja tekinteni a tartalmakat.

Kérdezzen iratkezelési szakértőnktől!

Kérdezzen iratkezelési szakértőnktől!

Regisztrált felhasználóink számára ingyenes szolgáltatás
Kérdésem van

Kapcsolódó cikkek

Tanúsitottiratkezelés
A deusz.hu Dokumentumkezelési és Elektronikus Ügyintézési Szakmai Egyesület honlapja. Célja, hogy felületet adjon a szervezet működési területéhez tartozó ismeretek átadására, szakmai kapcsolatok létesítésére.
© 2024 Dokumentumkezelési és Elektronikus Ügyintézési Szakmai Egyesület (DEÜSZ). All Rights Reserved. OneOnline