Szakértő válaszol

Kérdése van e-közigazgatás vagy iratkezeléssel kapcsolatban? Írjon nekünk, és választ kaphat kérdéseire.

A beküldés regisztrációhoz kötött.

Előadói ív, érkeztetés és digitalizálás - 3.

Szeretnénk iratokat digitalizálni. Ezzel kapcsolatban az egyik kérdésem az lenne, hogy a cég, aki hitelesít, ha megszűnik, akkor érvénytelen lesz az általuk végzett hitelesítés? A másik kérdésem a következő lenne: vannak olyan iratok, melyek kettétörtek a hajtásnál, illetve megfakulás miatt vélhetően nem minden fog látszani a digitális változaton. Ezen iratok digitalizálás és hitelesítés után tekinthetőek hitelesnek?

A szakértőnk válasza:

Ez a kérdése már további nyitott kérdéseket vet fel, ezért legyen szíves egy telefonos elérhetőséget biztosítani nekünk e-mailben és nagyon szívesen átbeszéljük Önnel a főbb pontokat. Ahhoz, hogy pontos választ tudjunk adni, fontos lenne tudnunk, hogy mit ért azon a cégen, aki hitelesít, valamint hogyan képzelték a hiteles másolatkészítést.

Ha az elektronikus aláírás szolgáltatóra gondol, akkor nyugodt lehet, mert ha minősített szolgáltatótól vásárolnak elektronikus aláírást és időbélyeget, aki szerepel az Európai Unió bizalmi listáján, akkor a cég esetleges megszűnését is szigorúan szabályozzák a vonatkozó jogszabályok, tehát ez esetben is érvényes lesz a kibocsátott elektronikus aláírás. Ha arra gondol, hogy a digitalizálást és a hitelesítést szeretné rábízni egy külső szolgáltatóra, akkor a helyzet már összetettebb, a válaszhoz további kérdéseket kell feltennünk, mint:

Milyen iratokról kívánnak hiteles másolatot készíteni?

Mi a céljuk a hiteles másolatokkal, milyen joghatást kívánnak kiváltani velük?

Szeretnék-e megsemmisíteni az eredeti, papíralapú példányokat?

A másik kérdésére a válasz sajnos az, hogy ha nem biztosítható a képi megfelelés a papíralapú és a digitális változat között, akkor nem beszélhetünk hiteles másolatról. Tehát ha a digitalizálás során bizonyos részek nem látszanak, akkor abból nem tudunk hiteles elektronikus másolatot készíteni. Ezen a ponton érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen technológiát választottak a digitalizáláshoz, valamint azon is, hogy mekkora ráfordítást éri meg befektetni ezen iratok digitalizálásába.

 

Bodó Attila Pál – Emberi Erőforrások Minisztériuma, főosztályvezető

 

Varga László – DMS One Zrt., szakmai igazgató

Tanúsitottiratkezelés
A deusz.hu Dokumentumkezelési és Elektronikus Ügyintézési Szakmai Egyesület honlapja. Célja, hogy felületet adjon a szervezet működési területéhez tartozó ismeretek átadására, szakmai kapcsolatok létesítésére.