Címkék

  • 3/2018. (II.21.) BM rendelet a közfeladatot ellátó szerveknél alkalmazható iratkezelési szoftverekkel szemben támasztott követelményekről

    A napokban jelent meg és 2018. március 1-jén lép hatályba a közfeladatot ellátó szerveknél alkalmazható iratkezelési szoftverekkel szemben támasztott követelményekről szóló 3/2018 (II. 21.) BM rendelet. Az új jogszabályról beszélgettünk dr. Kissné dr. Szabó Krisztinával, a Belügyminisztérium Iratfelügyeleti Osztályának osztályvezetőjével, aki a jogszabályalkotás koordinációját végezte, emellett a téma előadója lesz az Infotér által szervezett március 7-i e-Közigazgatás konferencián.

  • e-Közigazgatás Konferencia - 2016. május 25.

    Kígyózó sorok, hiteles előadók és egy új iratkezelési kézikönyv a figyelem középpontjában. Telt házzal – közel 500 fő részvétel- zajlott 2016. május 25-én az e-Közigazgatás Konferencia. A konferencián olyan szaktekintélyek hangsúlyozták az elektronikus iratkezelés és az e-közigazgatás fontosságát, mint Hajzer Károly, a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára; dr. Bodó Attila Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője; de az előadók között üdvözölhettük Kovács Rezsőt is, a Belügyminisztérium Iratkezelési és Adatvédelmi Főosztályának főosztályvezetőjét.

  • Hogyan kezeljük az elektronikusan hiteles személyügyi iratokat?

Tanúsitottiratkezelés
A deusz.hu Dokumentumkezelési és Elektronikus Ügyintézési Szakmai Egyesület honlapja. Célja, hogy felületet adjon a szervezet működési területéhez tartozó ismeretek átadására, szakmai kapcsolatok létesítésére.
© 2024 Dokumentumkezelési és Elektronikus Ügyintézési Szakmai Egyesület (DEÜSZ). All Rights Reserved. OneOnline